Keresés
Keresendő kifejezés:
 

kedvezménykártya AKCIÓ!

Ásványok
A Mátra ásványkincsei régóta ismeretesek. Az első említések egyike Luigi Fernando Marsigli olasz hadmérnök tudósításából származik, aki 1700-ban megjelent könyvében azt írja, hogy egész Magyarországon a legtisztább aranyat Heves megyében bányásszák. A Mátrában a legjelentősebb ásványképződés az andezit hasadékaiban, hólyagüregeiben forró vizes oldatok hatására játszódott le. A kiállítás két teremben mutatja be azt a csodálatos világot, mely színével, formakincsével sokakat ejt ámulatba.

1asvany.jpg

Az első teremben az ásványok változatos fajtáit láthatjuk, itt a gazdagság érzékeltetésére nem csak a Mátrából származó példányok találhatók, hanem szinte minden földrész képviselve van. Kiemelkedő jelentőségűek az Erdély területéről származó kristályok. (Dr. Erdei Antal magángyűjteményéből)

2asvany.jpg

A második terem már egyértelműen a Mátra ásványvilágát tárja a látogatók elé. Az apró, olykor csak szakemberek számára értékelhető ásványok mellett a hatalmas, az egykor Gyöngyösorosziban és környékén folyó bányászkodás emlékeit időző csodálatos kristálymezőkig.


Nyitva
Hétfő kivételével,
9-17 óra között
Opening Hours
Tuesday-Sunday: 9-17
Closed on Mondays
Belépőjegyek
Kastély
Teljes árú jegy: 1000 Ft
Diák jegy
(6-26 év között)*: 500 Ft
Nyugdíjas jegy
(62-70 évig)*: 500 Ft

Természettudományi Pavilon
Teljes árú jegy: 1000 Ft
Diák jegy
(6-26 év között)*: 500 Ft
Nyugdíjas jegy
(62-70 évig)*: 500 Ft
Tárlatvezetés diák- csoportoknak (max. 40 fő,
előzetes bejelentkezés alapján): 100 Ft/fő,
időtartam kb. 60 perc

Komplex (Kastély + Pavilon)
Teljes árú jegy: 1400 Ft
Diák jegy
(6-26 év között)*: 700 Ft
Nyugdíjas jegy
(62-70 évig)*: 700 Ft

Kertbelépő
Teljes árú jegy: 300 Ft
Diák jegy
(6-26 év között)*: 150 Ft
(A kiállítások megtekintésére váltott jegyek tartalmazzák a kertbelépők árát is.)

*a kedvezmény magyar és EGT állampolgárokra vonat- kozik, a kedvezményre jo- gosító érvényes igazolvány felmutatásával

Díjtalanul látogathatják múzeumunkat

Admission Fees
Castle
Adults: 1000 HUF
Students
(aged 6-26)*: 500 HUF
Seniors
(aged 62-70)*: 500 HUF

Natural History Exhibition
Adults: 1000 HUF
Students
(aged 6-26)*: 500 HUF
Seniors
(aged 62-70)*: 500 HUF

Complex ticket (Castle +
Natural History Exhibition
)
Adults: 1400 HUF
Students
(aged 6-26)*: 700 HUF
Seniors
(aged 62-70)*: 700 HUF

Garden tickets
Adults: 300 HUF
Students
(aged 6-26)*: 150 HUF
(Museum tickets contain garden tickets)

*only for the citizens of European Economic Area

Admission free

Szolgáltatások
Services
pelenkázóitalautomatakonferenciaterem
ajándékboltliftmozgáskorlátozott parkoló
ruhatármozgáskorlátozott WC
Megközelítés
Getting here
minimap.jpg
Főmenü
Kiállítások a
KASTÉLYBAN
Exhibitions in Castle

Vadászattörténet
Hunting history
vadaszattortenet.jpg
Helytörténet
Local history
helytortenet.jpg
Ásványok
Minerals
asvanyok.jpg
Ősmaradványok
Fossils
osmaradvanyok.jpg
Kiállítások a
TERMÉSZETTUDOMÁNYI
PAVILONBAN
Exhibitions in Natural History Pavilion
Természetrajz
Natural Historytermeszetrajz.jpg
Pálmaház
akváriumok, terráriumok
Palm House & Aquarium
palmahaz.jpg
Új szerzeményeink
NKA támogatással meg- vásárolt preparátumok
(2309/765)
ujszerzemenyek.jpg
NKA támogatással meg- valósult kiállításrészlet
(2306/1251/08)
makett.jpg
Segítsen Ön is!
Kérjük, támogassa munkán-
kat adója 1 %-ának felaján-
lásával!

Museum Historico-Naturale Matraense Alapítvány
19136101-1-10

Mátra Múzeum Múzeum-
barátok Köre Egyesület
19923992-1-10
Partnereink
Partners
www.hunguesthotels.hu/hu/hotel/galyateto/hunguest_grandhotel_galya/
http://www.vasszer.hu/index.php?s=8&p=2#r4
http://www.rakoczi-gyongyos.sulinet.hu
http://www.erikanet.hu
Start